A bizalom és a szeretet ereje – Céges Alapértékek Videósorozat 8. rész

Sziasztok Balloon World viszonteladók, szemléletváltók, innovátor klubtagok és bárki, aki ezt a videó sorozatot nézi!

Elérkeztünk az utolsó részhez, ugye a Balloon World-nek a vállalati kultúrájának az értékpontjairól mesélek Nektek és arról, hogy minket a válság idején mindez hogy segít egyáltalán az életben maradáshoz és a jövőre vonatkozó terveink kovácsolásában.

Az utolsó két pontot összevontam, ismét egy pont összevonás. A 9. az a bizalom, amit már láthattatok itt fönt a táblán és a 10.-et még eddig nem írtam fel, de ma felkerült ez is, és ez a 10. nem más, mint a szeretet. Ez véletlenül van így függőlegesen a táblán, egyrészt mert nem fért ki az aljára, de másrészt nem is baj, ugyanis nálunk a szeretet az, ami az összes többi 9 pontot áthatja és igazából ezeket a pontokat is működteti.

1:10 – A bizalom sebessége és ennek magyarázata

Na de a 9-essel kezdve, ami a bizalom, ez egy akkora téma, hogy nem is akárki írt róla könyvet. Biztos sokan ismeritek Stephen R. Covey-t, aki a 7 szokást írta, vagy aki A 8. szokást írta, és ő írt – magyarul is megjelent a könyv – a bizalom sebessége címmel is egy könyvet erről, aminek az alcíme a következő: A rejtett tényező, ami mindent megváltoztat. És ezt én is így gondolom, hogy ez egy olyan rejtett tényező, ami abszolút lehet egy cég sikereinek a forrása, és én is megtapasztaltam, hogy ha a bizalom bent van a cégben, az bizony sebességet jelent és az áramlás a működés sebességét jelenti.

Hoztam így az elejére néhány mondatot, amit Covey ír a bizalomról, utána pedig majd ráfűzöm azt, amit én is gondolok a bizalomról.

„A bizalom minden pillanatban hatással van ránk. Alapvetően meghatározza és befolyásolja a kapcsolataink, beszélgetéseink, munkánk, üzleti vállalkozásunk és minden vállalásunk minőségét. Megváltoztatja a jelenünket és módosítja a jövőnket mind a magánéleti, mind a szakmai szinten.”

Én azt gondolom, hogy ez így van, és nem véletlen az sem, hogy a mi 2. értékpontunk a kommunikáció, ha emlékeztek rá, hogy meséltem, nálunk abszolút az őszinteségre épül és a tisztelet teljességre épül mind házon belül, mind kifele, a vevőink irányába. És az őszinteség is valahol egy bizalom, hogy merünk őszintének lenni, bízunk egymásban, hogy őszinték lehessünk.

3:10 – A bizalmatlanság hatása

Covey azt mondja, hogy „A bizalom elvesztése, a bizalmatlanság pedig tönkreteheti a legerősebb kormányt, a legsikeresebb üzleti vállalkozást, a legszebben virágzó gazdaságot, a legbefolyásosabb vezetőt, a legszebb barátságot és a legerősebb jellemet is, illetve a legmélyebb szeretetet is.” És ezzel én nem tudok vitatkozni.

És amit mond a következő mondatban, azzal nagyon is egyetértek: „De ha nő a bizalom és egyre nagyobb sebességgel terjed, az mindent megváltoztat, és páratlan sikereket eredményez.” Én is így gondolom, hogy a bizalom az tényleg egy abszolút siker faktor. Jó, ha bent van egy cégben és jó, ha bent van az emberi kapcsolatokban.

Így folytatja: „Mindezek ellenére a bizalom az egyik legkevésbé értett, leginkább elhanyagolt és legnagyobb mértékben alábecsült lehetőség a napjainkban.” Aminek örülök, hogy nálunk nem az.

4:15 – Miért fontos a bizalom?

Egyébként a könyvben saját élményeire és tapasztalataira építve fejti ki azt, hogy mekkora rendkívüli ereje van a bizalomra épülő világnak, illetve ad sok tanácsot és viselkedési mintát is arra vonatkozólag, hogy hogyan építsük és erősítsük magunk ezt a bizalmat, tehát ez a dolog akár tanulható is, és igenis kiépíthető is a cégen belül is, hogyha egy vezető erre tudatosan odafigyel.

És azt gondolom, hogy érdemes, mint mindent ezt is magunkkal kezdeni és magunkat először megvizsgálni e tekintetben. Én egyébként a munkatársakat is meg szoktam vizsgálni, mert a kiválasztási folyamat sokadik lépésénél van egy olyan teszt, amit bizalom négyszögnek hívnak, és abba kell bejelölni az emberkének azt, hogy ő milyen típus, hogy ő olyan típus, hogy a bizalmat már előre odaadja, vagy egy olyan típus, hogy na majd, ha jól rászolgált, utána esetleg elnyerheti a bizalmamat és van ez a négy verzió. Egyébként nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Utána meg szoktuk beszélni, hogy milyen típus és az ő részéről mire számíthatunk majd nála.

5:32 – Én miért adom oda előre?

Én olyan típus vagyok, hogy én odaadom rögtön a legelején, tehát nem várok érte cserébe semmit. Nálam nem az van, hogy majd meglátom, vagy odaadom, vagy nem adom oda, vagy megbízok benned, vagy nem bízok benned, majd ha jól kiérdemled, majd ha jól elnyered, vagy ha majd jól bebizonyítod, na majd akkor jól megkapod.

Tehát nálam az van, hogy én ezt nem feltételekhez szabom meg nem elvárásokhoz szabom, ugyanúgy, ahogy a szeretetemet sem, azt is csak úgy odaadom, mert van és kész. De tudom azt, hogy sok ember fél attól, hogy könnyen megégetheti magát, hogyha ő megbízik, vagy hogyha ő feltétel nélküli szeretetet ad. És igen, ez így van, vagy ez lehet így. Mondjuk 10-ből egyszer én is tuti, hogy jól megégetem magam. Viszont ha nem így csinálnám, akkor az a 9 csoda se lenne az enyém, ami a 10-ből 9. Úgyhogy én ezért a 9-ért merem odaadni előre akár a bizalmat, akár a szeretetet is.

6:50 – Az élet titka – Tony Robbins szerint

Van egy nagyon jól ideillő kedvenc mondásom Tony Robbins-tól. Ezt nagyon kedveltem békeidőben is, de most így a válságban még nagyobb értelmet nyert számomra. Ő így szokott fogalmazni, hogy „az élet titka az adakozás.” Egyébként angolul mindig minden jobb, ez is sokkal jobb angolul, mert angolul még rímel is. Angolul így hangzik, hogy „the secret to living is giving.” Living is giving.

7:22 – Az adakozásról általában és konkrétan

Tehát aki ad, az kap, és ezért is érdemes élni. És szerintem aki ad, az kap, ez igaz a bizalomra is. Nekem ezerszer bebizonyosodott már az életemben, hogyha adok, akkor mindig visszakapom. Nem mindig onnan, ahova adtam, de az egészen biztos, hogy valahonnan mindig visszajön, és sokkal több visszajön. Tehát én hiszem azt, hogy érdemes adni, érdemes először adni és bizalmat is érdemes adni.

Meg egyáltalán érdemes adakozni. Mondok egy példát, ami most eheti példa, bár ezeket a dolgaimat nagyon nem szeretem mondani meg nagydobra verni, de pont most múlt héten elköltöttünk félmillió forintot, a héten is el fogunk költeni még félmilliót, és tesszük ezt ebben a jelen helyzetben, amikor ugye tudjátok, hogy teljesen beszakadt a cég, forgalmunk az alig van.

De hogy miért csináljuk? Van egy pszichiátriai otthon, aki az egyik lakója miatt kedves a számomra, és nekik segítünk még pedig tábori ágyakkal. 50 darab ágyat kértek tőlünk, mert hát azt biztos hallottátok, hogy az idősek otthonába már betört a koronavírus, és hát úgy néz ki, hogy hozzájuk is be fog törni. 160-an élnek ebben a lakóotthonban, úgyhogy mi holnap éppen maradék 32 tábori ágyért megyünk a Metroba. És segítünk, mert biztos, hogy meg kell oldaniuk majd ezt a koronavírusos karantént, ami gyakorlatilag inkább napok, mint hetek kérdése.

9:21 – Köszönet két barátomnak: Biros Leventének és Jurák Zsoltnak

Egy pillanatra szeretnék itt megállni, mert meg kell köszönnöm két barátomnak, akik szintén segítettek ebbe a projektbe, hogy ez az 1 millió forint összejöjjön. Úgyhogy most szeretném ezúton Nektek megköszönni, mert tudom, hogy mind a ketten nézitek ezt a videót.

Az egyik nem más, mint Jurák Zsolt, a World Travel Master, aki 200 ezer forintot adott nekem ebbe a projektbe. És a másik pedig nem más, mint Biros Levente, az Online márkaboltok tulajdonosa, akitől pedig 100 ezer forint hozzájárulást kaptunk ehhez. Zárójel bezárva. Nagyon örülök a barátságotoknak.

10:04 – A sebezhetőség kérdése és ereje

És visszatérve a bizalomhoz illetve az adástól, adakozástól elkanyarodva, igen, odaadom előre, és tudom azt is, hogy ezzel az ember felvállalja a sebezhetőséget is. Úgyhogy rögtön bejött a bizalom mellé a képbe a sebezhetőség kérdése is.

Itt is van egy kedvenc könyvem, ezt magyarul nem találtam meg, csak angolul, Brené Brown írta és ennek a címe a The Power of Vulnerability, a vulnerability szó jelenti a sebezhetőséget. Tehát ez megint egy olyan téma, amivel egy szerző egy teljes könyvben foglalkozik. Nagyon jó könyvei vannak egyébként Brenének magyarul, de ezt nem leltem fel, viszont az angol verziót azt olvastam.

10:57 – Félni a sebezhetőségtől

Ugyanis valahol nekem tudatos is volt ez a döntés valahol így a vezetői utam során, hogy adom a bizalmat és felvállalom a sebezhetőséget. És most válságban is, egyébként meg békeidőben is, mint vezető, mert azt tapasztaltam meg, hogy akkor nem merünk tenni dolgokat, amikor félünk. És amikor nem félünk, akkor merünk, és amikor merünk, akkor pedig bátrak vagyunk. És nagyon bugyuta okfejtés volt, de mindenkit arra szoktam bátorítani, hogy merjen és merjenek bátrak lenni, merjenek bizalmat is adni, hogy kaphassanak és merjenek bevállalni sebezhetőséget is.

És szerintem egyáltalán nem gáz az, hogy emberek vagyunk, az, hogy esendőek vagyunk, mindannyian emberek vagyunk és szerintem nem szabad attól félnünk, hogy kimutassuk azt, hogy emberségesek vagyunk és merjünk emberinek lenni.

12:11 – Bátornak lenni szeretni

És mindig amikor féltem, hogy uh mi lesz, ha bevállalom ezt a sebezhetőséget valamiben, az esetek 99%-ában pont semmi nem történt, totál az én fejemben volt csak benne a félelem. És azért miután ezt többször megtapasztaltam, hogy pont nincs semmi és pont nem történik meg az, amitől félek, ezért sokkal bátrabb lettem, és egyre kevésbé féltem bizalmat adni, szeretetet adni, vagy sebezhetőnek lenni.

És mindenkit erre bíztatok, mert azt gondolom, hogy ha a félelem helyére betesszük a szívünkbe a szeretetet, akkor ott ugye a félelem már nem fog elférni és keletkezhet gyakorlatilag egyfajta hit, egyfajta hit, amit saját magunkba is belevetünk, vagy akár munkatársainkba is belevetünk, de ugyanígy a minden egyéb céges kapcsolatainkba, a vevőinkbe, a beszállítóinkba, a velük való együttműködés is épülhet erre a bizalomra és erre a hitre és akár még a sebezhetőségünk vállalásába is szerintem nagyon jól tud működni.

13:32 – Hinni magunkban és valami másban is

És van még egy hit az előbb említetteken felül, amit én néhány éve tapasztaltam meg, úgyhogy mivel megtapasztaltam, így már állíthatom, hogy létezik és van egy sztorim, amit szeretnék elmesélni Neked ezzel kapcsolatban.

Elöljáróban még annyit, hogy én egyáltalán nem vagyok vallásos, megkereszteltek ugyan baba koromban, de soha nem jártunk templomba, viszont nagyon szeretem olvasgatni a Bibliát, Buddhának a történeteit, akár a Koránt, szeretem a hinduizmust is, mint vallás. Tehát érdekelnek a vallások meg a vallások által azok a tanítások, amik ilyenkor elő szoktak jönni, és nagyon tetszik az, hogy van és létezik valamiféle felettes erő, amire rábízhatjuk magunkat. Tehát nemcsak magunkban bízhatunk, a minket körülvevő emberekben, hanem létezik valami más is, amire nyugodtan rábízhatjuk magunkat. És ezt azért merem mondani, mert többször is megtapasztaltam és van egy nagyon jópofa sztorim, amit pedig elmesélnék Nektek róla.

14:54 – Bízni magunkban és valami másban is

Amúgy én mindig is olyan valaki voltam, aki ez a magad uram, ha szolgád nincsen, segíts magadon, az Isten is megsegít, tehát mindig azt éreztem, hogy csak magamra számíthatok, nekem kell megteremteni azt, amit szeretnék elérni az életben és ez valószínűleg azért van, mert hát nem egy gazdag családból jöttem és mindenért eléggé meg kellett dolgoznom az életben, valószínűleg ezért alakult ez ki bennem.

És azt hiszem a 6-os pont, igen, az ÖN-KÉNT-ES-ségnél is sokat meséltem erről, mert mi az önkéntességet is, illetve az együttműködést is nagyon nagyra értékeljük cégen belül, és szerintem ez az, ami szabadságot ad számomra is és szabadságot ad számukra is, hogy a munkavégzés ne egy ilyen muszáj legyen, hanem valami jó dolog.

15:56 – Hinni az ÖN-nel kezdődő dolgokban

Amit még beszúrnék a sztori elé az az, hogy én minden ÖN-nel kezdődő dologban nagyon hiszek, ilyen például az önképzés, ilyen az önfejlesztés, ilyen az önálló munkavégzés, vagy akár ilyen az önmotiváció, mert szerintem olyan nincsen, hogy motiváció, meg hogy majd én jól megmotivállak téged.

Én szerintem olyan van, hogy valaki önmotivált és valaki akarja azt csinálni és ezért van az, hogy én soha nem álltam a munkatársak fejénél se pisztollyal, se korbáccsal. Én azt gondolom, hogy az már régen rossz, hogyha ütni, vágni és ellenőrizni kell őket. Tehát az én módszerem az, hogy egy egész másfajta munkakapcsolatot vagy kapcsolatot alakítsunk ki. Ahogy nagyanyám is mondta, hogy „akkor már rég megette a fene az egészet, ha korbácsra és pisztolyra lenne szükség.” Tehát sokkal jobb, ha önszántukból teszik, amit tesznek, így szerintem mindenki jobban élvezi a közös munkát és gyakorlatilag az ő önállóságuknak köszönhető – csak hogy játsszak még a szavakkal – az, hogy a cég önjáró tud lenni, és mondjuk én akár egy hónapot is távol tudjak tölteni a cégtől.

17:19 – Hinni minden EGYÜTT-tel kezdődő dologban

És rákötném még erre az önös dologra azt, hogy minden EGYÜTT-tel kezdődő dologban is nagyon hiszek, ilyen például az együttérzés, vagy az együtt gondolkodás, ugye a csapatmunka – ez már kiderült -, de akár baráti vagy családi, vagy akár Master Mind együttlétekben is nagyon hiszek, és hiszek az együttműködésben is. És azt gondolom, hogy ezt a jelenlegi válság időszakot, ami a mi életünkben már 1 hónapja tart, ezt csakis együtt lehet túlélni, egyedül és bezárkózva, ülve a sötétben pedig nem.

És abban is mindig hittem, hogy a dagállyal minden hajó emelkedik és ezért szeretek önzetlen is lenni, hogy még egy önnel kezdődő szót találjak. És önzetlenül is segíteni. Néha úgy érzem, hogy erőmön felül teszem, vagy néha mintha sok lenne, de végülis ha szeretem csinálni, szeretek úgy élni, létezni, ahogy jó, ha ettől jól érzem magam, akkor miért ne tenném?

18:33 – A sztori az ’új barátomról,’ aki segít, ha hagyom 🙂

No, és akkor jöjjön A sztori, hogy ki az, akiben még jó megbízni, és akivel még jó együttműködni.

Kettő éve Spanyolországban jártam, Gironában, ez egy gyönyörű kis hegyi falu Barcelona felett. És T. Harv Eker-nek, akit esetleg A Milliomos elme titkai című könyvből ismerhettek, az ő Quantum Leap programjában vettem részt. Ez több ilyen rendezvényből, vagy inkább úgy mondanám, tréningből áll, és ennek egyike az a Warrior tábor, amit évente rendeznek meg Európában. Ilyenkor amerikai trénerek jönnek át tanítani. És van egy úgynevezett Wizard tábor is, amit pedig két éve először rendeztek meg egész Európában. Ez a Warrior-nak egyébként a folytatása.

És amiért én T. Harv Eker-nek a programját nagyon szeretem az az, hogy full gyakorlati, tehát ott a megtapasztaláson keresztül tanulsz és nekem a megtapasztaláson keresztüli tanulás volt az, ami a legeredményesebb volt. Tehát az, hogy elmegyek valahova, végignézem a diákat, bla-bla-bla-bla-bla, körülbelül én másnapra elfelejtem azt, hogy ott miről volt szó, hogyha nem állok azonnal bele és fordítom át cselekvésbe, tettekbe mondjuk az ott hallottakat, mert nekem valahogy a cselekvés és a tapasztalás által integrálódik be a tudás.

Szóval ott voltam Gironába és ez a gyakorlatias tréning nagyon érdekes feladatokat tartalmazott. Gyakorlatilag állandóan helyzetbe hoztak minket. És mégpedig olyan helyzetekbe – ezt nem tudom szebben mondani -, olyan helyzetekbe hoztak minket, ahol úgy egy átlagember lefossa a bokáját és konkrétan hát mi is ez a bokalefosós, tehát rémülten, félelemmel telve álltunk ott egy-egy feladat előtt és mondtuk azt, hogy ezt kizárt, hogy ember megcsinálja, erre mi biztos, hogy nem vagyunk képesek.

És nyilván az egész tréning arról szólt, hogy de, bizony képes vagy rá. Kell hozzá 1-2 dolog, mindjárt mondom, hogy mik, de gyakorlatilag a trénerek bebizonyították nekünk azt, hogy de, meg tudod csinálni; de, le tudod győzni a félelmedet; de, képes vagy rá; azt csak hiszed és az csak a kis elmédben meg a fejedben van benne az, hogy ez nem lehetséges.

Mondok egy pár példát, hogy el tudjátok képzelni, hogy mi az, amin paráztam. Volt például egy olyan, amikor egy ilyen katapulttal kilőttek minket egy szakadék fölé, és utána nyilván az egész az így visszament meg aztán ott elkaptak meg visszaértél, de maga a mélység, a szakadék, az, hogy ezek hát jól összerakták azt a nyomorult katapultot, én most ebbe bele fogok ülni és mi van hogyha elrepülök, mint a győzelmi zászló és ott lezuhanok a szakadékba.

Tehát itt megint mi jön be a bizalom, hogy tudod így a félelmedet legyőzve, hát szakember, hát csak összerakta, hát akkor engedjük el ezt a félelmet és gondolatot, hogy nem jövök vissza, mert lezuhanok, leesek. Jó érzés volt egyébként, nyilván utána nagyon jó érzés volt ezeket megtapasztalni, hát de előtte mindenki remegett, rettegett, parázott ki milyen szinten.

Akkor volt olyan, hogy 6 méter magasan kötélen kellett, egy szál kötélen kellett végigmennünk úgy, hogy volt két másik kötél, amit foghattál, ugye nyilván az egész inog-binog, és az még nem lett volna elég, hogy fönnállsz egy kötélen és tedd meg 6 méter magasan azt a 10 métert, még a szemed is be volt hozzá kötve, tehát mindezt bekötött szemmel kellett csinálni. Erre is nyilván az elején azt mondtam, hogy nem tudom megcsinálni, aztán utána mégis fölhajtottak a fára meg a létrára és ott álltam a kötélen és megtettem az első lépést és megtettem az összes többit utána és végigmentem rajta.

És volt egy olyan feladat, amikor a kötél másik oldalán egy másik lány indult el és valamit ki kellett cserélnünk középen és utána egyébként be voltál hevederbe kötve, utána lehoztak onnan a magasból. És álmomban nem gondoltam, hogy én leszek az, aki azt a másik remegő lányt instruálja, hogy hova lépjen, mit fogjon, hogy kapaszkodjon, merjen menni, merjen jönni, még egy lépés. Tehát hihetetlen, hogy miket kihoz az emberből egy ilyen helyzet.

Egyébként a mostani helyzet is olyan, hogy ki fogja hozni a rejtett tartalékainkat, mert ugye rá vagyunk kényszerülve. Már mi is egy csomó olyan lépést megtettünk meg egy csomó olyan megoldást is kitaláltunk, amit 3 hete nem gondoltam volna, hogy meg fogom tudni tenni és meg fogom tudni csinálni.

Vagy volt olyan, hogy úgy képzeld el, mint egy nagy létra, de a létrának a fokai rohadt távol vannak egymástól. Ugye én vagyok hát 160 és mondjuk 2 méterre van a létra foka, és másszál föl ugye megint 8 méteres izé 2 méterenként, tehát egyszerűen fizikai lehetetlenség az én méretemmel még ha nyújtózkodok, ugye akkor sem érem el, amin állok, és körülbelül az ujjam hegye érte el a következő fokot, tehát ez a nonszensz és nem lehetséges feladat.

De utána mint kiderült, akkor lehetséges, hogyha van körülötted egy olyan csapat, mert hogy csapatban kellett ezt csinálnunk, már nem emlékszem, hogy hárman, talán hármas csapatokban voltunk, hogy van, aki tol, van, aki húz, van, amikor te húzod, van, amikor te tolod, és valami hihetetlen, de mindannyian felkerültünk a létra vagy ennek az izének a tetejére. És megint ugye mire? Rá kellett bíznunk magunkat a csapattársainkra és közösen, együtt kellett akarnunk annak a célnak az elérését.

És tudod, amikor így túl vagy rajta, és hogy baszki pedig ez full lehetetlennek tűnt és full úgy nézett ki, hogy nem vagyok képes megcsinálni, de mégis a csapat és a többiekkel együtt képes voltam megcsinálni. Ja és hozzáteszem, hogy ehhez még az eső is zuhogott és annyira frankón sáros volt minden, csak hogy még csússzon is, de még ennek ellenére is megcsináltuk.

De mondhatnám akár azt is, hogy itt a torkunknak van ez a legpuhább pontja, amit ha így jól megnyomsz, akkor nem kapsz levegőt és olyan, mint hogyha, megnyomtam, megfulladnál, köhögési roham is jön rád. Szóval ezzel a legpuhább ponttal volt, hogy nyílvesszőt törtünk, vagy volt, hogy tudod van az a 6-os vasrúd, amit így beleraknak a betonba, tehát az a betonrúd, és abból nem tudom ilyen kétméteres darabot hajlítottunk meg ezzel a ponttal.

Vagy kiszórtak elénk 3 méter ilyen üvegszilánkokat, az a zöld széttört palack üveg, és mi volt a feladat, nyilván az, hogy mezítláb végigmenni rajta. Tehát olyan feladatok, aminek az elején azt mondtuk, hogy lehetetlen, kizárt, hogy megcsináljuk, kizárt, hogy legyőzzük a félelmünket meg egyáltalán legyen hozzá erőnk és amikor letoltuk, végigcsináltuk, akkor jöttünk rá, hogy az ember sokkal erősebb, mint gondolná és olyan dolgokra is képes, amit egyáltalán nem gondolna, és képes legyőzni a félelmét és képes megcsinálni.

26:55 – És végre maga a sztori (az előző 8 perc csak az előjáték volt)

És ehhez kapcsolódik a sztori és ez pedig a labirintus sztori, amikor megint egy olyan dolgot tapasztaltam meg, amiről előtte nem nagyon gondoltam volna, hogy létezik. A labirintus sztori az abból áll, hogy nem tudom hányan lehettünk egy ilyen 12-15 emberke egy csapatban, és folyamatosan kint voltunk egyébként szabadban, outdoor, bár ez eddig is kiderült, hogy egy ilyen erdő, mező, volt egy olyan rész, ahol ezek a gyakorlatok zajlottak.

És kihajtották a csapatot hát egy ilyen fás liget, talán ligetnek mondanám, nem erdő volt, vékony, fiatal fák voltak egymástól egy olyan hát 5-6-8-10 méterre, egy ilyen fás csoport volt, és azt csinálták, hogy a fákat összekötötték egy ilyen, kb ilyen vékony kötéllel, de így össze-vissza, mindenhogyan, és akkor ezen a fás ligetes területen, ez volt a „labirintus”, a maze, amibe ezek a vékony kötelek mentek jobbra-balra, és mi volt a feladat?

A feladat az volt, hogy megfogod a kötelet és elindulsz, mész kötéllel, a kötél mellett, a kötelet fogva, fától fáig, a fánál kitapogatod, hogy van-e másik kötél, amire átfogsz és mész tovább a következő kötélen, megint jön a fa, ott megint választasz, 1-2-3 kötél közül kiválasztod, hogy valamelyiken menjél tovább, a feladat az az volt, hogy az egésznek a kis ligetes erdő résznek a végén kigyere a labirintusból.

A szívás pedig az volt benne, hogy odaértél egy fához, egyrészt ha a 2-3-4 másik kötélből rosszat választottál, akkor ugye már nem jó irányba mentél, és nagyon sokszor volt olyan, hogy mentél, mentél, mentél, odaértél a fához és nem volt sehol másik kötél, tehát mehettél vissza az előző elakadási pontodhoz és akkor úgy próbálhattad megkeresni a megfelelő kötelet, amin továbbmenve majd valamikor valahogy eljutsz a labirintusnak a kivezető végéig.

És ugye az egészbe a poén az megint a kötött szem volt, tehát hogy full bekötötték a szemünket, úgyhogy az égvilágon semmit nem láttunk a kendő alatt, kezünkbe adták a labirintus egyik végébe az egyik kötelet, aztán menj. És ugye hát próbáltam okoskodni, agyalni, hogy hogyan lehet ezt a feladatot megoldani, kitalálni a megoldást.

Milyen ötletek jöttek? Ugye arra még emlékeztem bekötött szemmel is, hogy a nap az onnan süt, tök jó, tehát amikor megyek és mondjuk az arcomnak ezen a felén érzem a napot, akkor az irány az az, és akkor az majd úgy tök jó lesz. Hát az első pár fa után ebben a napsütéses sztoriba full belekeveredtem, azt se tudtam, hogy hol vagyok.

Akkor utána jött a következő ötlet, még apukám tanította, hogy a fáknak az északi oldala az ugye mohás, tehát a moha az az északi oldalon telepszik meg, akkor gondoltam, hogy majd jól kitapogatom a fáknak az északi oldalát és ez milyen klasszul fog engem orientálni, hogy erre van észak, arra dél, amarra meg nyugat. Na most kötél, kötél, megy, izé, megint lukra futottam, megint lukra futottam, ez sem jó, az sem jó.

Utána elvetettem minden ilyen ötletet, ami jött. Mi több az időérzékemet is elvesztettem és volt egy olyan pillanat, amikor már annyira frusztrált és ideges voltam, és annyira dühített az, hogy egyszerűen innen nem tudok kitalálni, mindig rossz fele megyek, mindig rossz kötelet választok ki, mindig eljutok egy olyan fához, ami ugye nem a vége, hanem egy zsákutca volt, a zsákutcából fordulhatok vissza, rohadtul nem emlékszem, hogy már hány fával előtte hány kötél volt és ott éppen melyik kötelet fogtam meg és merre mentem, és jött egy olyan pont, hogy kész, ezt az egészet én feladom, mert nem tudom megcsinálni.

És ebben a pillanatban, mikor feladtam és elengedtem minden gondolatot, jött valami nagyon furcsa érzés és onnantól kezdve tudjátok hogy mentem ki a labirintusból? És csak azt vettem észre, hogy valaki megfogja a kezem és azt mondja, hogy kint vagy. És magam sem tudom, hogy hogy csináltam, de 1 perc alatt kint voltam a nem tudom hány perces bolyongás után. És így visszanéztem az egész fás, liget, kötelek, bolyongó emberek, elsőként értem egyébként ki és utána még vagy 20 percet vártam, amíg a többiek közül az első, a második és a harmadik megjelent és kiért.

És ez a megtapasztalás, ami ott ért, hogy elengedtem, feladtam, egyébként egy nagyon csúnyát is mondtam, hogy „bassza meg, kész, itt már senki nem segíthet, valaki segítsen,” segítséget is kértem és meg is kaptam. Nekem ez egy nagyon, nagyon, nagyon erős élmény volt és volt 20 percem, amíg a többiek meg nem jelentek a labirintus végén, jól kibőgni magamat.

És még pedig amiért kibőgtem magamat, hogy igen, van egy olyan erő, ami képes téged vezetni és képes téged a nehéz helyzetből kivezetni és nem kell semmi mást csinálni hozzá csak hagyni és minden egyebet abbahagyni, az erőlködést, az agyalást, a gondolkodást, mert ha ezeket csinálod, akkor nincs helye ahova bejöjjön, nincs lehetősége, hogy bejöjjön, mert te az agyad kattogásával vagy elfoglalva meg a megoldások kezelésével, minden szarral.

Úgyhogy jól kibőgtem magam, aztán jött a tréner is és ekkor volt az, hogy tanultam egy új szót angolul, és ez a szó a surrender. Én ezt inkább ebbe az elkerülő, abbahagyó értelemben ismertem, de akkor a tréner néni elmagyarázta, hogy ez egy fajta megadást is jelent, tehát amikor megadod magad, feladod, de gyakorlatilag ezáltal pedig úgymond vezetetté tudsz válni és megengeded valami felettes erőnek azt, hogy ő vezessen téged és nem te görcsölsz meg nem te akarsz.

Úgyhogy kezdődött a következő kör, a többiek látva ezt, hogy én hogy kijöttem így csettintésre és egy pillantásra és 20 perccel megelőzve a többieket, elneveztek guided girl-nek és mondták, hogy akkor menjünk a guided girl után, ugye a guided az vezetettet jelent, mert hogy ő már így tudja, hogy hogy kell kijönni és ez milyen egyszerű, csak követnünk kell, de én azt gondolom, hogy nem, egyáltalán nem vagyok guided, illetve guided vagyok, de ez mindenkiben benne van, aki mer, aki meri elengedni, meri megengedni és meri beengedni.

Ez szerintem egy velünk született dolog, hogyha abbahagyjuk az erőlködést és megszűnik az akaratunk és feladjuk, fel, föl, fel, akkor megérkezik. Úgyhogy ez az én kis történetem még pedig arról, hogy van még egy olyan erő, akiben nyugodtan megbízhatunk és ahelyett, hogy erőlködnénk, és folyamatosan lukra futnánk, nyugodtan elcsendesülhetünk és rábízhatjuk magunkat erre a nagyobb erőre. De ezt mondhatnám úgyis – amit nagyon sokszor szoktam mondani -, hogy rábízhatjuk magunkat a saját szívünkre is és merünk egy egyfajta vezetettséggel élni és bízni abban, hogy minden jó lesz, merthogy fent mindig jót akarnak, én ebben biztos vagyok. És sokszor azt tapasztaltam meg, hogy saját magam vagy mi magunk vagyunk azok, akik ezt meg rendszerint szépen jól elszabotáljuk, és akkor van egy újabb ÖN-nel kezdődő szó, az önszabotázs.

36:30 – Zárásként pedig kedvenc idézetem Szepes Máriától

És mielőtt rátérnék a szeretetre, és kimondva ezt a szót, hogy önszabotázs, egy kedvenc idézetet hadd mondjak el Nektek, ami Szepes Máriától van, és én ezt pár éve elkezdtem magamnak mondogatni és engem valamelyest megnyugtat, majd az idézet végén megértitek, hogy ezt miért mondom és mivel kapcsolatban mondom.

Mária így fogalmaz, hogy: „Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, amint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére, de idővel belejön az ember.”

Ezekkel a szavakkal búcsúzok. Köszönöm, hogy velem voltatok ezen a 10 részes videó sorozaton és kitartást mindenkinek és bízzatok magatokban is meg a fenti erőkben is!