2. rész
A gimis évek...
Hát figyelj, szerintem én egy fantasztikus középiskolába jártam, ezt akkor úgy hívták, hogy II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola, és egy fantasztikus igazgató vette át pont azokban az években a sulit, amikor én odakerültem.
Emlékszem a felvételire. Ugye általános iskolában, tudod, mi még oroszt tanultunk. Pont annyira „szerettem,” mint bárki más, és nyilván sokkal inkább vonzódtam a nyugati nyelvek iránt. És felvételin feltették a kérdést nekem, hogy németet vagy oroszt szeretnék tanulni, ugye lehetett választani. A fél osztály oroszos volt, a másik fél osztály pedig németes. És kérdezték, hogy hát „jó lesz az orosz?” És ott volt az a pont, hogy most bátornak kell lennem, és ki kell mondanom azt, hogy „nem, az orosz az nekem nem lesz jó, én németet szeretnék tanulni,” és voltam olyan bátor és kimondtam, és mondtam, hogy én németes szeretnék lenni és betettek a német szakra, úgyhogy én németet tanultam.
Az angol nekem elég későn jött az életembe egyébként már így a munka kapcsán, amikor elfogytak az amerikai és az angol beszállítóimnál azok az igazgatók, akik németül beszéltek volna, akkor el kellett kezdenem komolyan venni az angol tanulást. Úgyhogy német szakra jártam, egy idegen nyelvű levelezőnek hívták. Akkor még a külker szakasz nem indult el, úgyhogy én utána csináltam egy felsőfokú külkeráru forgalmit, mert nagyon érdekelt a külkereskedelem, és egyáltalán a világ már akkor nagyon érdekelt.
Tudod, ez még 89 előtt van, mert 89-ben érettségiztem, és akkor még nagyon be voltunk zárva a vasfüggöny mögé, nem lehetett ám csak úgy kimenni, devizaalap, minden, tehát ilyen izgalmas dolgok voltak, hogyha valaki akár csak Ausztriáig át akart menni.
Volt legjobb barátod a gimiben?
Volt. Hát legjobb barátnőm, kezdjük ott, hogy ebben a suliban 95% lány volt, és akkor volt a maradék öt százalék fiú. És rögtön az első évben, de hogy barátkoztam össze egy lánnyal, aki a legjobb barátnőm lett. Így az első napokban még nem ismertem senkit, de volt egy meghívásom egy másik iskolából, ami egy fiúiskola volt, ahol csináltak valami bulit vagy diszkót és meghívtak engem és egy barátnőmet.
De hát mondom nekem még itt nincs barátnőm, és így gyorsan körülnéztem az osztályban, mondom, ki a legszebb lány? Bernadett volt a legszebb lány. Hát mondom, nyilván egy szép lánnyal kell, hogy érkezzek, és egyébként Berninek a lelke is gyönyörű volt, és onnantól kezdve mindig egymás mellett ültünk, együtt készültünk fel az érettségire, és ő lett…, a legszebb lány lett a legjobb barátnőm.
Tartjátok a kapcsolatot?
Igen, igen, neki három gyermeke vam. És ugyanúgy néz ki, frankón mondom neked, ugyanúgy néz ki, mint 30 éve. Tehát zseniális a csaj.
Milyen gyerek voltál középiskolában?
Én a jó tanuló, jó tanulók táborát erősítettem. Miért? Mert nekem muszáj volt jól tanulnom, én hogyha azt szerettem volna, hogy valami új dolgot vagy szép dolgot megvehessek, akkor azt nekem saját pénzből kellett megvenni, mert anyukáméknak nem volt rá pénze.
Úgyhogy nekem kellett hajtanom azért, hogy 4,5 fölött legyek és kapjak ösztöndíjat. És akkor az ösztöndíjból tudtam magamnak megengedni egy új farmert, vagy egy új kabátot. Úgyhogy én jól tanultam, mert muszáj volt.
Volt olyan tanárod, aki mély benyomást tett rád?
Nagyon jó tanáraim voltak, és egy nagyon jó szellemiségű iskola volt. Emlékszem, hogy az iskola miatt jutottam el először külföldre, mégpedig repülővel. És akkor képzeld el, volt még olyan, hogy NSZK és NDK. Nyilván mi NDK-ba mentünk, és nem NSZK-ba, tehát a Németországnak a keleti felébe, építőtáborba, ahol megint csak lehetett pénzt keresni, és ezt a pénzt el tudtuk költeni, és ez nagyon nagy örömet okozott sokunk számára. Epret szedtünk, meg cseresznyét. És akkor ültem életemben először repülőn, ezt több nyáron is megismételtük, ezt az építőtábort.
Ott kezdtem el magamat komfortzónán kívülre nyomni, mert hála istennek olyan volt a közeg meg a lehetőségek. Emlékszem például az iskolanapokra olyan feladatokat kaptunk, hogy magunk se tudtuk, hogy ezeket mind képesek vagyunk megcsinálni, vagy emlékszem a nyári táborokra.
Egy sztorit elmondok. Tudod, a nyári tábor már bent az erdő közepén sátorban már annyira kívánsz egy zuhanyt, és akkor a PG tanár, az nagy fazon volt, oké, találtak zuhanyzót, megyünk zuhanyozni, mindenki hozza a törülközőjét, tudod, és hallelujah, végre tiszta leszel már ebben az őrült koszban, nyárban, melegben. És akkor így mentünk-mentünk keresztül az erdőn, és hol van már, hol van már, hol van már, és amikor tök fáradt voltál, még koszosabb voltál, akkor mondták, hogy hát igazából zuhanyzó az nincs, ez volt a nagy orosz búvár szivattyú, és most megyünk vissza. Úgyhogy ezt a nagy orosz búvár szivattyút nagyon megtanultam.
Ami még nagyon tetszett, ha már a PG tanárt kimondtam, az, hogy nagyon szabad szellemű iskola volt. Ugye 87-88-89-et írunk, 89-ben hullott le a vasfüggöny, a berlini fal, Ausztriába a kerítés átvágása. Tehát akkor kezdett így liberalizálódni minden. Ugye mi tanultunk PG-t, politikai gazdaságtant, PG az annak a rövidítése. És volt annyira bátor a tanár, hogy így a szocializmus gazdaságtanát, ami a kötelező tankönyv volt, azt így félreraktuk. Emlékszem, hogy ilyen, tudod, akkor még nem volt ilyen, se mobil, se ilyen komputer, semmi. Stencileken indigóval, sokszorosított selyempapíron, tudod, ez az egész vékony papír, szerintem elképzelni nem tudod, hogy ez hogy nézhetett ki, azon kaptuk meg tankönyvként a kapitalizmus gazdaságtanát, úgyhogy én már elég érdekes dolgokat tanultam azokon az órákon, és ez is annyira kinyitotta a szememet a világra, a világgazdaságra. Nagyon-nagyon jó suliba jártam.
Mi volt a kedvenc tantárgyad?
Sajnos csak egy évig volt, filozófia… óra.
És így a filozófia óra rögtön, a legelső alkalommal belopta magát a szívembe. Nem tudom, hogy miért, annyira rá tudtam rezonálni arra a témára, és utána úgy sajnáltam, hogy nincs több filozófia, minden más órával mentünk tovább.
Mi volt a legcikibb gimis sztorid?
Emlékszem. Első tornaóra. Kötél. Másszatok föl! Minden ötödik. Szerinted ki volt az első ötödik a névsorban, F betű? Én, és nem tudtam fölmászni a kötélre, mert én csak rúdra tudtam mászni, aztán nyilván megtanultam kötélre is mászni, hogy befűzni a lábamat meg minden, de ez az első égés, hogy nem tudok fölmászni a kötélre.
Volt valaki, akire felnéztél tinédzserként?
Igen. Talán az egyik nagynéném volt nagyon nagy hatással rám, már akkor csodáltam és azért is akartam német szakra menni az unokatesómmal, aki együtt élt velük egy házban, Csillaghegyen, mert ez a nagynéném külkereskedő volt, és állandóan utazott, repült olyan helyekre, mint Pakisztán, ment bőrt venni. Nagyon sokat járt Ázsiába. Aztán bőrt vettek, kesztyűt exportáltak. Tehát külkereskedelemben dolgozott, és annyira csodáltam, hogy egyébként egy nagyon csinos, nagyon okos nő volt, nagyon felnéztem rá. Lehet, hogy ez így bekúszta magát az életembe, és ezért keveredtem én is így a külkereskedelem irányába.
A mai napig tartjuk a kapcsolatot, férjével együtt már 80 fölött vannak. És tudod szokták azt mondani, hogy egy életet előre élünk, de csak visszafele lehet megérteni, és annyira jó látni az ő életüket, hogy annyira szép életet éltek. És élnek még mindig 85 évesen. Nagyon odafigyelnek az egészségükre, nagyon odafigyelnek arra, hogy nagyon szeretnek utazni egyébként, olyan cukik mondták, hogy ahogy idősebb leszel, szerintük először menjél messzebbre, mert már 70-80 fölött egyre kisebb távokat tudsz megtenni, és akkor elég már így a belföldön vagy Európán belül utazgatni.
De hihetetlenül műveltek, szellemesek. Tőlük van például az opera szeretete, ami így bejött a mi családunkba. Nekünk is volt operabérletünk, úgyhogy egy nagyon inspiráló, idős házaspár.
Mit találnának az emberek szokatlannak a tinédzser éveiddel kapcsolatban?
Középiskolában, ami élményem nekem van szerintem én egy unalmas valaki lehettem, mert nem vettem részt semmi balhéban. Emlékszem, hogy a csajok, tudod, szünetben, WC, dohányzás, igazából engem az soha nem érdekelt. Akkor mindig csináltak valami balhét. Emlékszem, amikor ennek legelőször én voltam az alanya, eldugták az uzsonnámat, tudod, nap végén találtam meg, éhes maradtam, de igazából így pont leszartam, tehát nem váltott ki belőlem reakciót, és ezáltal abbahagyták, tehát nem tudtak felheccelni.
Nem érdekeltek, megvolt valahogy a saját világom, meg az a saját érdeklődési köröm, meg az a néhány ember, akivel én akartam barátkozni, és akivel jól éreztem magamat. Amúgy ez a mai napig így van. Tehát hogyha én valahol nem érzem magam jól, egyszerűen onnan arrébb megyek, és olyanokkal veszem magam körül, akikkel jó. Ez a klasszik „öt ember átlaga vagy,” és akkor már miért ne olyan jó emberekkel vegyük magunkat körül, akikkel jól érezzük magunkat.
Mit üzennél a 18 éves önmagadnak?
Így visszamenve és visszagondolva, meg már visszafelé látva, látom azt, hogy én egy olyan irányba indultam el, ami végül is az én utam lett.
Ugye importőr cég vagyunk, külkereskedünk, importálunk, kereskedünk, nagykereskedők vagyunk, és azok a középiskolai évek ezt gyönyörűen megalapozták, és az irány az gyakorlatilag folytatódott, és egy olyan szellemiséget, egy olyan látásmódot kaptam ott, ami tényleg nagyon klassz hatással volt az életem hátralevő részére. Úgyhogy ha oda visszamennék, megint csak azt tudnám mondani magamnak, hogy „az utadon vagy, és pont arra mész, amerre az utad visz.”
