4. rész
A karrier
Voltál valaha alkalmazott?
Képzeld el, hogy voltam én is alkalmazott, ugyanis amikor kijöttem a suliból, akkor lett egy első munkahelyem, ami egy osztrák-magyar vegyesvállalat volt. 89-90. Ugye akkor említettem már, hogy jött a liberalizáció, tehát az importot is felszabadították előtte. Ilyen nagy külkereskedelmi vállalatok hozhattak csak be árut külföldről, majd utána elkezdődött az, hogy magáncégek alakulhattak, elindult a kapitalizmus. Már lehetett céget alapítani, már lehetett kereskedni, már lehetett importálni.
Ezek a nagy külkervállalatok így szétestek, és az apukám kollégájának a felesége az egyik ilyennél dolgozott, az Interágnál, amiből nagyon sok kis kft. megalakult. És a két első munkahelyem, ami volt, ott mind a két helyen Interágos, volt Interágos főnököm volt, és zseni volt mind a kettő munkahely. Nagyon-nagyon szerettem, bár elég rövid ideig, talán egy évig dolgoztam az osztrákokkal egy nagyon-nagyon klassz közegben.
Emlékszem, titkárnő voltam, és a külkereskedők, illetve az ügyvezetők munkáját voltam hivatott segíteni, és annyira élénken él bennem az, akkor még ugye postán jött a bankkivonat, tudod, nem volt internet. És a főnökömnek az első dolga mindig az volt, hogy feltépni a bankkivonatot, mondom, ez miért várja ennyire ezt a darab papírt? Mígnem én is vállalkozó lettem, és megértettem azt, hogy a bankszámlára szokott megérkezni az átutalásos számlánk ellenértéke, az árbevétel, tehát ezek a pillanatok, hogy megnézzük, hogy jött-e pénz, ez mennyire fontosak egy vállalkozó életében.
A másik munkahelyemre onnan csábított át nekik egy volt kollégájuk, az pedig egy német-magyar vegyesvállalat volt. Olyan izgalmas termékkörrel, mint búvárszivattyú meg hőtágulási tartályok. Tehát ezekből nagyon kikupáltam magam, mert ugye német cég volt, és a katalógusokat mindent én fordítottam, és ott már külkereskedelmi lebonyolító lehettem.
Egyébként Gézától tanultam meg mindent, amit mai napig tudunk, használunk így a külkereskedelemben, például tőle tanultam a kötésdossziékat, ugye a kötés az egy ügyletet jelent, egy árubehozatalt és minden ahhoz tartozó dolgot abba a kötésmappába teszel bele. Nyilván így az évek során azért az már fejlődött, mert lett készletnyilvántartó rendszer mellé, meg szoftverek, meg számlázó programok, ami akkor még nem volt. És akkor még tudod írógépen kellett gépelgetni mindent, még ilyen se volt, mint ami itt van előttem, notebook, meg ilyenek. Tehát az még nagyon a klasszik és őskor volt.
És szerintem Géza már akkor látta rajtam, hogy nem fog tudni megtartani, mert egyrészt nagyon azt…, amit eldöntöttem, azt megcsináltam, tehát emlékszem egy olyan jelenetre, mondom, hogy elmehetek-e két napra szabira a jövő héten. És mondta, hogy nem. Hát én meg fogtam magam, és Németország volt egyébként a cél, végre ki lehetett menni az országból, és én elmentem Németországba, és onnan telefonáltam, hogy én eljöttem Németországba, két nap múlva jövök. Tehát már akkor is ez a szabadság, tehát én nem tudok 9-től 5-ig, és hogy valaki más mondja meg, imádtam, szerettem.
Lehet, hogy ezért kaptam tőle ezt a könyvet, ami életem első üzleti könyve. Ezt szétjegyzeteltem, és gyakorlatilag rá egy évre jött velem szembe az első termékem, az első import termékem, és nagyon-nagyon sok mindent használtam ebből a könyvből.
A növekedés irányítása a címe. Az egésznek úgy indultam neki, hogy ebből valami nagy lesz, ebből valami növekedni fog, és azt jól kell tudni irányítani. És nagyon hálás vagyok. Ez a könyv kísér végig azóta is. Hálás vagyok Gézának, az első két munkahelyemnek is, de nem bírtam megmaradni munkavállalóként, alkalmazottként, úgyhogy elég hamar eljött az az idő, amikor saját lábra álltam.
Melyik munkahelyed szeretted jobban?
Mind a kettőt imádtam, de talán a másodikat. Amúgy visszajöttem Németországból és utána tök megháláltam neki, hogy elengedett. Utána ilyen plusz feladatként lefordítottam neki egy csomó ilyen műszaki jellegű prospektust meg mindent szabadidőmben.
Mi volt a legrosszabb élményed alkalmazottként?
Sokszor gondolkodom azon, hogy miért nincs nekem legrosszabb az életben. Mert nyilván mindenre tudunk panaszkodni, mindent lehet innen is nézni, meg onnan is nézni. Valamiért én még egész korán megtanultam, hogy a jót lássam, illetve a jót keressem mindenben és a dolgokban. És lehet, hogy ehhez egy baleset segített hozzá, ami pont ebben az időben történt.
Már nem is tudom, hogy melyik munkahelyen, de karácsonykor kimentünk síelni Szlovákiába, akkor még abba az irányba lehetett mocorogni. És nekem síelésnél elszakadt a térdszalagom, mind a kettő, kereszt, oldal. Ekkora vágás van a jobb térdemen, és bekerültem az újpesti kórházba. Szörnyű egy hely, tehát én úgy sírtam, amikor betoltak, és tudod, műteni fognak, meg minden, mondom, fú nekem itt kell maradnom, kész vagyok, de ott kellett maradnom és meg is műtöttek.
És megint csak egy könyv, ami meghatározó volt az életemben. A mellettem lévő ágyon egy apáca feküdt szintén térdműtétesként, és ő adott nekem egy könyvet. Ugye nem volt nálam semmi olvasnivaló, mert elég hirtelen kerültem be evvel a térdszalag szakadással, és ő adott egy könyvet olvasni. És ennek a könyvnek az volt a címe, hogy Az élet játéka.
Szokták használni azt a kifejezést, hogy olyan polyannás valaki, ugyanis ebbe a könyvbe a főszereplő kislány egy Polyanna nevű kislány, és maga a könyv arról szól, hogy azt hiszem, elveszti a szüleit, és a nagyon mogorva, nagynénje fogadja örökbe, és gyakorlatilag a kislány az, aki a sok mogorva, előítéletekkel teli, negatív idős embernek úgy megváltoztatja az életét és az élethez való hozzáállását, és gyakorlatilag egy olyan pozitív légkört teremt maga körül azzal, hogy ugye ártatlanul csodálkozik rá a világra, és mindenben, mindenkiben a jót látja, hogy ezek az öreg, megkeményedett szívek a végén megolvadnak, és átveszi tőle ezeket a dolgokat, hogy lehet optimistán is, pozitívan is szemlélni a világot.
Nekem ez a könyv nagyon jól jött ott a kórházban, mert bokától csípőig fekvő gipszbe, még utána, meg elég sokáig regenerálódtam, úgyhogy volt időm elgondolkodni az értelmén. És talán ott döntöttem el, hogy valahogy polyannásan fogom élni az életemet.
Mi vitt rá a vállalkozóvá válás útjára?
A találkozás. Tehát, hogy találkoztam azzal a termékkel, és én hiszem azt, hogy az életben a legjobb dolgok találkozásokból és véletlen találkozásokból születnek. Legyenek ezek akár emberek, akár mondjuk egy termék, amit felismerünk és megérzünk, hogy ez a mienk, ez a mi utunk.
Nekem az első termékem nem a lufi volt, hanem a világító csillagocskák. És elmondom neked a sztorit. Akkor még ugye munkahelyem volt, és volt egy nagyon jó barátnőm, aki mai napig nagyon jó barátnőm, Anita. És átmentem hozzá aludni. És Anita akkor jött haza Amerikából, New Yorkból, mert neki a nagynénje New Yorkban él. Egyébként pont most szeptemberben lesz 100 éves a nagynéni. Az egy külön sztori és egy külön csoda, ahogy ő kiment és vállalkozóvá vált Amerikában. Tehát ez az amerikai vállalkozói álom sztori. Majd egyszer elmesélem azt is.
No, de Anita hazajött New Yorkból a nagynénitől, és kint Amerikában vett ilyen foszforeszkáló csillagokat, tehát ezeket a világító kis csillagokat, és ez volt fölragasztva a hálószobájának a mennyezetére. És én mivel ott aludtam, ezt láttam. És mondom, „hát ez de jó, milyen jó!” 90-es évek eleje, tehát ilyenek akkor még nem voltak az országban.
Mondom ilyen nekem kell, ez nekem nagyon tetszik. És úgy el tudtam képzelni, hogy ó, ha én valaha importálnék, ha én valaha kereskednék, akkor ezeket a termékeket milyen szívesen forgalmaznám. És akkor egy haverom ment ki Amerikába, pont rákövetkező héten indult, és mondtam neki, hogy Cuma, ilyen terméket föld alól is, de valahonnan kerítsél, hozzál nekem. És hozott, kettő félét is, és abból az egyik az egy spanyol, egy barcelonai cégnek volt a terméke.
Hát én pedig, tudod, kérd és megadatik, én írtam nekik, hogy… akkor még faxot. Tehát felejtsd el azt, hogy e-mail volt, volt egyébként, még emlékszem a munkahelyemen volt egy nagy telexgép, és akkor tudod, mindig kellett nézni a telexen mi jött az osztrákoktól, mert osztrák-magyar vegyiáru vállalat volt, és akkor jött a telex. Én szerintem nem is tudtam telexezni, de aztán már hál’ Istennek bejött a fax, és akkor az úgy egyszerű volt, tehát faxot vagy levelet, valamit küldtem nekik, hogy itt vagyok, nagyon tetszenek ezek a világító kis matricák, és hogy én ezt szeretném forgalmazni. Ők meg mondták, hogy jó.
Úgyhogy ez volt az első termékem, ilyen kis 25-ös csomag…, vagy kínáló displayekben volt, és emlékszem, hogy akkor egy barátom ezt a háromszög szendvicset szállította ki benzinkutakhoz. Ugye kocsim nem volt, csináltam gyorsan egy BT-t, vettem egy számlatömböt, és beültem a barátom mellé, aki ment kútról kútra, a háromszög szendvicset leszállítani, és vittem a kis portékámat, a doboz világító matricákat, hogy van ez, „Tetszik? Igen? Jó!” És akkor megírtam a kis számlámat, 6750 forint volt egy kis display, tudod, kézzel írós számla, minden, beszedtem a pénzt, kp-s számla, és gyakorlatilag így indult az egész, a világító csillagocskákkal.
A legjobb vevőnk az egy patika volt Budaörsön, mert mondták az ügyfeleknek, hogy nagyon jó, gyerek ezt nézegeti és alszik. És ugye ez a gyerek alszik, akkor mindenki vette, úgyhogy Budaörsre nagyon gyakran kellett járnom, pótolni.
Hogy nézett ki nálad a váltás?
Nem váltottam, tehát nekem nem volt meg az éles váltás. A harmadik és egyben utolsó munkahelyem volt akkor. Az is egy német cég volt, ugye én németes voltam, mégpedig egy osztrák tervezőiroda.
És amikor kijöttem a kórházból térműtét után, akkor vagy náluk helyezkedtem el, vagy már náluk voltam, de amire emlékszem, hogy náluk dolgoztam és négy órában. Szerintem a kórház után nem is tudtam többet dolgozni, négy órában. Viszont nem azért voltam négy órás, mert már a vállalkozást akartam csinálni, hanem mert jelentkeztem a TF-re, mert a fejembe vettem azt, hogy én aerobik edző leszek. De hogy miért vettem a fejembe?
Ugye térdszalagot kellett erősíteni, tehát jártam terembe, összebarátkoztam egy edzőcsajjal, Olgának hívták, ő ment felvételizni. Hát mondom, elmegyek veled, és felvettek engem is. Tehát körülbelül így kerültem a TF-re. Azért dolgoztam félállásban, hogy mellette tudjam csinálni a Testnevelési Egyetemen az aerobic szakedzői szakot.
Na és akkor bejött az életembe a csillagocska, és ott álltam, hogy melyik irányba menjek, aerobic edző legyek vagy vállalkozó legyek, és kereskedő legyek. És gyakorlatilag egy másfél évet jártam és utána döntöttem, hogy csak az üzlet, csak a kereskedelem, csak a vállalkozás. Nagyon beleszerettem. Túl azon, hogy jó pár pofont is kaptam. Tehát ezt sales-eknek nem kell mondani, hogy értékesítésnél azért nem mindenki kedves és nem mindenki akarja a portékádat.
Konkrétan nekem volt egy olyan esetem, sose felejtem el. A kútvezető egy létrán áll, polcot töltött, tehát ő volt a vezető, hozzá küldtek oda, hogy hát vele kell megbeszélni, hogy akarja-e ezt a terméket. Egyébként a más hasonló brandű kutaknál nagyon jól ment, rengeteget eladtak. Ez a faszi hátra se nézett, tehát hiába köszönsz, beszélsz hozzá, nem fordul meg, és elhajt a p****ba konkrétan. Ez egy nagyon szép élmény volt, ami azért úgy bennem maradt, hogy vannak kedves emberek is, de nem baj, megyünk tovább.
És ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy bezzeg a másik útnál az a nő tök cuki, tök aranyos, kirakta a kassza mellé, és hetente kell utántölteni. És én mindig a jó emberekre helyeztem a figyelmemet meg a hangsúlyt, és így az ilyeneket megpróbáltam mindig elfelejteni, és szerintem ez adott erőt, hogy menjek tovább.
Mi a legtanulságosabb vagy legviccesebb sztorid?
Hát figyelj, a legtanulságosabb sztorit az nem tudom, de a legviccesebbet azt tudom. Ez hasonló lesz az Eiffel toronyhoz. Kicsit izgalmas téma, és ez a második termékünkhöz kötődik.
Ami nem volt más, mint egy húsvéti tojásfólia. Egy ilyen henger alakú kis fólia, amit ha ráhúzol a megfőtt tojásra, három másodpercre beengedsz forró vízbe, kiemeled, akkor az a fólia rázsugorodik, és kész a hímes tojásod. És ez Flintstones, Frédi-Béni, Hófehérke, mindenféle virág húsvéti motívumokba, meg Disney motívumokba, mi forgalmaztuk, tehát ezzel egyébként kint a BNV-n találkoztam, ahol hoszteszként meg tolmácsként voltam egy német cégnél, mi másnál, és ebédszünetben elengedtek, bolyonghattam egy kicsit, és ott láttam kiállítónak. Körülbelül egy rezsó és egy doboz ilyen tojásfólia, és ott a srác emelgette ki-be a tojásokat. Na, hát ez nekem nagyon tetszik, és ez lett a második termékünk. Nagyon sokat eladtunk belőle.
És amikor kint voltam Pozsonyban, mert Közép-Európában Pozsonyban volt, és amikor kint voltam, akkor találkoztam a lufikkal. És miért? Nem én mentem volna akkor, hanem az a srác, akivel együtt csináltuk ezt a bizniszt, de reggel közölte, hogy ő nem tud menni, mert aranyere van, és ő nem fogja végigülni az utat. Úgyhogy menjek én. Mondom, köszi, örülök, hogy ezt most mondod, és hogy ezt az utat megnyertem, mindegy, akkor megyek hót egyedül.
Akkor még volt vámolás, akkor még volt vámkezesség, akkor még szívás volt a határon, akkor még exportvám kezelni kellett Pozsonyban, importvám kezelni kellett itt, tehát egy full macera volt az egész behozatal, nagyon jó volt így lányként, nőként elindulni, és ezt az egész sztorit a nyakamba venni, de hát mindegy, menni kell, árut hozni kell.
Úgyhogy kimentem, és így ücsörgök az amerikainak az irodájába és várom, hogy vámkezeljék a cuccot, hogy el tudjak indulni a kis tojásfóliáimmal hazafele, és akkor láttam ilyen nagyon szép színes lufis katalógusokat az asztalon, meg így zacskó lufik eldobálva az amerikainak az irodájában. És tudod így kérdezem tőle, hogy „Michael, mik ezek a gyönyörű lufik, és milyen klassz dolgokat, meg csodálatos kompozíciókat lehet ezekből csinálni?” És akkor mondja, hogy hát ez egy amerikai termék, és akkor ezt ő most kezdi el forgalmazni Csehországba meg Szlovákiába, és ha engem érdekel, akkor nagyon szívesen felhívja az angolokat. Föltárcsázta Londont, illetve London mellett vannak az angolok, és mondta, hogy hát van itt egy versenyző Magyarországról, aki érdeklődik a termékeitek iránt, és innen indult gyakorlatilag minden, ami ma van. És hogyha akkor a barátomnak nincs ez az aranyér problémája, akkor lehet, hogy én nem találkozok a lufikkal. De találkoztam.
Milyen helyet foglal el jelenleg az életedben a vállalkozásod?
Időben az elején nagyon sok helyet és nagyon sok időt foglalt el az életemben. Egy induló vállalkozás, aki tényleg, tehát egy induló vállalkozásnál én azt gondolom, hogy nagyon sok energiát bele kell tenni, hogy az tényleg megvethesse a lábát, megmaradjon a piacon, betörjön a piacra. Ami szerintem segít az, hogyha réspiaci terméket találunk és egy olyan termékkel kezdünk el foglalkozni, ami niche market, ami nincsen. Igaz, hogy egy úttörő munka, de szerintem egy nagyobb piaci szereplővé tudsz válni. Szóval az elején rengeteg idő volt, és rengeteg energia. Ugye a végét azt már tudjuk, hogy évek óta önálló a csapat és önjáró a rendszer.
És ami nagyon sokat segített nekem, és ezt meg is szeretném nektek mutatni az az, hogy mi mindig rendszerekben gondolkodtunk. Az egyik ilyen módszer, rendszer a Lean, mások Toyota módszernek, vagy Toyota Kata módszernek hívják. Tehát én kezdettől fogva rendszert építettem, és úgy gondolkodtam, hogy nem szeretnék mindig benne dolgozni, ezért működtessék a rendszerek és a kollégák.
És találtunk most itt egy nagyon régi könyvet. Gyakorlatilag ez volt a második üzleti könyvem. Ugye ezt kaptam a volt főnökömtől, Gézától. Ezt pedig már én vettem magamnak. Ez a Kotler-féle nagy marketing-menedzsment könyv. És gyakorlatilag nekem az elején ez volt a Bibliám.
Fogalmam nem volt, hogyan kell egy terméket beárazni, hogyan kell piacra vinni, milyen üzleti modellt válasszak, milyen stratégiát válasszak, mi az, hogy marketing? Tehát én kb. Philip-pel keltem és feküdtem, és az ő gondolatai alapján raktam össze és alkottam meg a cégemnek az alapjait akkor.
Hány év kellett az önjáróvá váláshoz?
Sok. Húsz év gyakorlatilag. Ezért is van az, hogy talán a kitartás az, ami a leginkább jellemző rám, tehát nem hagytam abba, és aztán egyszer csak sikerült. De ez szerintem sok mindennel így van, hogy figyelni kell, hogy ne a cél előtt hagyjuk abba, mert még az a pici energia, és akkor utána jön az áttörés, és akkor utána megtérül, és akkor utána minden átfordul. Tehát szerintem kitartónak kell lenni.
Van bármi, amit másképp csinálnál?
Ez nagyon érdekes, hasonló korú vállalkozó barátaimmal szoktam beszélgetni, hogy a mai fiatalok annyira szeretnék a gyors sikert, azt, hogy mindent nagyon gyorsan. Nyilván lehet megspórolni éveket, de van az úgynevezett aratás törvénye. Tehát a természeti törvényeket nem lehet megerőszakolni. Tehát egy vállalkozás felépítésének esetében is először ültetünk és először az még csak mag, utána a mag kikel és utána kinő, mint egy növény, utána megerősödik jó esetben, és utána kivirágzik, és utána termést hoz. Tehát ezt az időt nem lehet felgyorsítani szerintem és nagyon sok más tényező is közrejátszik. Persze hihetjük azt, hogy mi urai vagyunk mindennek, de azért nem mindennek vagyunk urai. Úgyhogy szerintem idő kell hozzá.
Egyébként pedig nem a cél vagy a vége az érdekes, hanem az út maga. Szerintem senki nem a céges sikerekre meg a pénzre hajt, én azt gondolom, hanem amit, mondjuk, egy pénzzel a szeretteidnek biztosítani tudsz, meg tudsz venni. Tehát valahol mindenki a boldogságra hajt, és az nem ott van a végén, hanem a boldogságnak ott kell lenni menet közben és végig. Úgyhogy idő csak illúzió, szinte mindegy, hogy mi meddig tart, csak érezd közben jól magad.
Milyen útravaló vagy útindító gondolatot adnál a fiatal vállalkozóknak?
Évek, évtizedek óta egy mondat, és ez Walt Disney-nek a mondata. „If you can dream it, you can do it.” Tehát ha meg tudod álmodni, akkor meg tudod csinálni. Ez nem kérdés.
És ez a „never, never, never give up,” soha nem add föl.
Felépítettél egy sikeres vállalkozást és az áloméleted éled… Mi vár ezután?
Szerintem mindenkinek ilyenkor jön el az életében, amit úgy hívnak, hogy visszaadni. És én azt gondolom, hogy így 50 fölött az életem a visszaadásról fog szólni. Amit mondtam, hogy ösztöndíj, alapítvány, fiatal vállalkozók segítése, illetve a rászorultak, és akik nem képesek saját maguktól betegségükből kifolyólag, nekik segíteni. Úgyhogy én azt gondolom, hogy az elmúlt, elkövetkezendő évek erről fognak szólni. Az elmúlt évek is szóltak erről, de az elkövetkezendő pedig még inkább.
Vége!
