Hello
Forray Nikinek hívnak
és eszem ágában sincs üzleti mentornak lenni. Se másmilyen mentornak. És tanácsadónak se, coachnak se, előadónak meg pláne nem…
A színpadot pedig a hátam közepére kívánom.
S bár néha felállok rá különböző üzleti rendezvényeken, ahol olyan témákat feszegetnek, mitől önjáró egy cég és mitől szabad egy cégvezető, meg hogy hogyan csinálom azt, hogy 365 napból 280-at külföldön vagyok és utazok, miközben a cégem működik, növekszik, eredményes és sikeres.
Szóval
Amiért ez az oldal létrejött
Amiért ez az oldal létrejött, az az, hogy elég sokan kértétek, hogy valamilyen formában osszam meg azt a vállalkozói és elsősorban szervezetfejlesztési, csapatépítési tapasztalatomat és tudásomat, ami az elmúlt 25 évben valahogy belekerült a fejembe és a cégembe.
Néha számomra is furcsa, hogy totál nulláról egy közel egymilliárdos árbevételű céget építettem nőként, a főként férfiak uralta üzleti világban. Ráadásul lufikból. 20 forintos lufikból…
Sokszor kérdezik, hogy ezt hogy csináltam?
A válaszom röviden ennyi szokott lenni: „K@ sokat kell eladni belőle”.
De nyilván van más összetevője is a receptnek.
Én és
a blogom
Ezeket az összetevőket a Blogban található bejegyzésekben, írásokban fogod tudni felfedezni, megismerni, amennyiben elkezded követni a blogomat.
A blogírással kapcsolatban semmi rendszerességet ne várj tőlem.☺
Viszont, ha feliratkozol itt, akkor, ha születik egy újabb írás, azt azonnal el fogom neked küldeni e-mailben.
Én
a nulláról
Szóval ”Entrepeneur from Zero”, ahogy Amerikában mondják. Nekem 20 év kellett hozzá.
Mármint nem ahhoz, hogy céget alapítsak, és ezzel vállalkozóvá váljak. Mert az egy ‘tollvonás’: aláírod az ügyvéd által előkészített káefté alapítási papírt.
Hanem ahhoz, hogy a Kft-t megtöltsem tartalommal, és hogy elérjem azt, amiért vállalkozni kezdtem. Ahogy a nyitólapon is olvashattad:
Azt a szabad állapotot, amikor „azt csinálok, amit akarok”. Nem kell bejárnom a céghez, mert azt működteti a kollegák felelősségteljes csapata.
Hacsak
NEM AKAROK BEJÁRNI
Kedvemre és bármerre elutazhatok, ha akarok, mert az időm és pénztárcám nem szab neki határt.
Engem mozgat a felfedezés öröme, más kultúrák és emberek megismerése – és az út során az önmagammal való találkozás is – boldoggá tesz.
Hacsak
NEM AKAROK ITTHON MARADNI
Annyit találkozhatok a barátaimmal világszerte és otthon is, és annyi időt tölthetek a szeretteimmel, amennyit csak akarok. Megadhatok nekik mindent, amit szeretnék, akár tárgyak, akár élmények formájában.
Biztonságban tudhatom őket, mert van rá anyagi lehetőségem.
Kifizethetem akár a legdrágább külföldi tréningeket és mentorprogramokat is, és megvehetek akárhány könyvet, ha az önfejlesztés a hobbim.
Célul tűzhetem ki, hogy külső életem teljes harmóniába legyen a belső életemmel; megleljem belső békémet, nyugalmamat.
Dolgozhassak azon, hogy az álmaim, kapcsolataim, pénzügyeim, egészségem és spiritualitásom pedig egyensúlyba kerüljön.
Mindez tűnhet dicsekvésnek is. Aki annak veszi, az úgy járt. Azzal úgysem tudok semmit tenni, akit egy mások által elért siker vagy eredmények, vagy egy jó példa nem inspirál, hanem irigykedésre sarkall.
Szóval nekem 20 év kellett, hogy erre a szintre, szabadsági fokra jussak.
Kitaláltad. Az egyik erősségem a
kitartás
Szokták mondani, hogy Rómát sem egy nap alatt építették.
Hát egy céget sem lehet egy nap alatt felépíteni.
Startup-ok ugyan próbálkoznak vele, de kevesebb sikerrel, mint többel. Legalábbis ahogy én látom s tapasztalom. ☺
Mint ahogy a cégedbe rendszereket bevezetni, folyamatokat optimalizálni a munkatársaidat képezni sem fog menni egyetlen esős vasárnap délután alatt.
Bizony sziszifuszi munka… de azt gondolom, nagyon-nagyon megéri.
Ez egy út
Egy hosszabb út.
És ha jó irányba megyünk, akkor egy nagyon örömteli út tud lenni.
Én és
az árbevételem
Közel 900 millió forint. Teljesen relatív, hogy sok vagy kevés. Mint ahogy a siker is az. Ki mit ért siker alatt?
És mi szükséges a boldogsághoz? Bár az tény, hogyha bárkit megkérdezek, szinte kivétel nélkül azt mondja, hogy a „A pénz nem boldogít, de jó, ha van”. Ezt én is így gondolom.
Nyilván sok mindent nem pótol. Pl. szerető emberi kapcsolatokat, jó családi viszonyokat, remek baráti társaságot és az egészséget. De fényevésből azért csak nem lehet megélni.
És ha már a XXI. században élünk, ahol pénz a csereeszközünk, akkor csináljunk belőle annyit magunknak, hogy jusson mindenre és mindenkire, amit, és akit szeretünk, hogy olyan dolgokkal is foglalkozhassunk, ahol a pénz mondjuk annyira nem játszik szerepet. Arra gondolok, hogy másoknak segítünk. Sokszor ehhez is pénz kell.
És sokszor nem is kevés!
Visszatérve a relatív xxx milliós árbevételemre. Szerintem – és a nálam okosabb üzletemberek is azt mondják, hogy az árbevétel az semmi. Azaz tökmindegy. Egy 6 milliárdos forgalmú cég is lehet veszteséges.
A lényeg az a profit. Az eredmény. Az árrés és a nyereség sokkal fontosabb, mint az árbevétel.
A vállalkozói játékot profitra játsszák, nem árbevételre. ☺
Erre már kezdetektől figyeltem, jóllehet elég sokára jött az, hogy végre osztalékot is vegyek ki a cégből. Bár ez megint relatív. De jó, ha minél hamarabb kitűzzük célul.
Arra gondolok, hogy másoknak segítünk. Sokszor ehhez is pénz kell.
Én és
a pénz
Hááát… nekem elég sokáig volt parám (paradigma problémám) a pénzzel kapcsolatosan.
Azt tapasztaltam meg, hogy amíg az ember nem tud sok pénzt elképzelni (a sok megint relatív, kinek mi a sok), addig megcsinálni sem tudja.
Szándékosan használom a csinálom szót. Szerintem a pénzt nem keresni kell. Hanem csinálni. Mint ahogy dolgozni sem elég. Termelni, produkálni célszerűbb. 🙂 Ahogy az angol is használja. „to produce money”.
Szerencsére időben kaptam néhány nálam előrébb tartó tanítótól a pénzre és a pénzzel kapcsolatos szokásaimra vonatkozó nézőpontokat.
Ezeket – és a hozzájuk hasonló szerintem klassz – tanítókat a Róluk menüpontban gyűjtöttem össze neked.
Jó szívvel ajánlom bármelyiküket a megfelelő időben és megfelelő (cég)állapotodban. 🙂
Én
a cégem
A cégem neve Balloon World Hungary Léggömb és Parti áru Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A Kft. 2000-ben alakult és két Bt. összeolvadásával és jogutódlásával jött létre, merthogy ezt a játékot (vállalkozósdi) már a 90-es évek közepén elkezdtem játszani, két betéti társaság formájában.
Egy per egyes és magyar tulajdon. Elsősorban a legnagyobb amerikai léggömb és party áru gyártó cégek termékeit forgalmazzuk, kiegészítve jelmezekkel, jelmezkellékekkel, vicces ajándéktárgyakkal, és dekorációs termékekkel.
Cca 8.000 sku (cikkszám) és egy remek 25 fős csapat áll mögötte. 7 területtel és 7 csapatvezetővel.
Kik vagyunk?
Elsősorban nagykereskedők vagyunk.
A viszonteladóink fizikailag, cash and carry jelleggel személyesen is vásárolhatnak nálunk.
Vagy a bwh.hu oldalunkon rendelhetnek. De ez nem egy klasszikus webáruház.
És nem is reszponzív, ugyanis lekutattuk a heti több száz tételes rendelésüket a nagyker partnereink nem mobilon pötyögik be, ezért – még – nem alakítottuk át.
Kiskereskedőink, vagy ha úgy tetszik viszonteladóink, az online leadott rendelésüket másnap házhoz szállítva kézhez kapják.
Magánszemélyeknek szóló webshopunk pedig az Ünnepek Áruháza.
Fizikai boltunk
pedig a Smile, amit nemrég átkereszteltünk Ünnepek Áruházára, és ami a cca 1000 nm-es nagykereskedésünk alatt található 200 nm-en.
Hogy ez miért így alakult és milyen adatok illetve döntések alatt jutottunk el ide, az több blogbejegyzésemben is szerepel(ni fog idővel), mivel elég tanulságos.
Mint ahogyan az is, hogy éppen hogy állunk az osztrák és szlovák exporttal, vagy, hogy mi lett a néhány éve általunk megvásárolt a Bigyóshop sorsa.
Ki vagyok én
Egy egyszerű lány, egy egyszerű családból.
Semmiképpen nem gazdag, de nem is szegény családból. Sok pénzünk nem volt az egész biztos. Erre – illetve ennek hiányára – kifejezetten emlékszem.
Anyukámat már 27 éves korában leszázalékolták a szklerózis multiplex nevű betegséggel, mint ahogy a testvéremet is egy mentális betegséggel már egész fiatalon. Így apukám egyedül tartotta el a családunkat.
Apukám fiatalon hiába volt nagyon jó eszű és színjeles matekból, fizikából: nem tudott egyetemre menni, mert az ő édesapja még gyerekkorában meghalt.
A mamája nem ment újra férjhez. Egyedül nevelte őt és a nővérét, így nagyon kevés pénzük volt, az egyetem szóba sem jöhetett. Elektrotechnikusként dolgozott, s mint ahogy az lenni szokott abban az időben, az első munkahelyéről ment nyugdíjba. 🙂
Én és
az gyerekkorom
Amiért hálás vagyok, bár nagyon sok mindenre nem jutott pénz, könyvekre igen. Apunak sok könyve volt és nagyon megszerettette velem az olvasást, nagyon nyitottá tett a világra.
Emlékszem az egyik polcunkra. Színes és egyforma vastagságú könyvekkel volt tele. A Világ országai volt a sorozat címe.
És emlékszem arra is, hogy gyerekként lámpaoltás után – ami nálunk elég korán volt – zseblámpával a paplan alatt folytattam az olvasást…
71-ben születtem és az akkori ‘biztonságos’ szocialista rendszerben nőttem fel.
Én és
az iskoláim
89-ben, pont a rendszerváltáskor érettségiztem egy közgazdasági szakközépben. Vicces volt és nagyon tetszett, hogy negyedikben elvileg a szocializmus gazdaságtanát kellett volna tanulnunk. De ezt a tankönyvünket sosem nyitottuk ki.
A pégé (politikai gazdaságtan) tanárunk indigóval sokszorosított A4-es selyempapíron osztotta a ki a kapitalizmus gazdaságtanát. 🙂
Nem győzök elég hálás lenni neki, hogy megismertetett a piacgazdaság működésétől kezdve a valuta-, devizaárfolyamokon át a kereskedelmi és pénzügyi ismeretekkel és még sok minden más dologgal, ami egy hasznosabb irányba formálhatta a gondolkodásmódomat.
De ez nem volt véletlen. Gyakorló iskola voltunk, sokkal nyitottabb és modernebb, mint a többi. Egy brutál jó iskolaigazgatóval, akit imádtunk és egy fantasztikus iskolai közösséggel, szellemiséggel. Na meg a nagy orosz búvárszivattyús nyári táborokkal.
Ez ‘a diri’ (ahogy akkor hívtuk) nem is tudja, mit alapozott meg bennem azokban az években, a jövőmet tekintve. Nagyon nagy örömöt okozott, hogy nemrégiben a Forbes magazinban egy 6 oldalas cikket olvashattam róla.
Tőlünk nyugatabbra és jóval keletebbre (Ázsiában) élő külföldi barátaimnak szoktam mesélni a számukra ismeretlen ’40 évről’ (…és néha a Terror Háza múzeumba is elrángatom őket), amit kommunizmusnak hívnak és hál’istennek engem már csak a vége érintett…
Nem, Kambodzsában nincsenek barátaim. De láttam, hogy ott mennyire durva volt a helyzet abban az időben, amikor én születtem.
Igen, Kínában vannak barátaim, és Taiwanon, és Honkongban is. Arrafelé azért más. Pol Pot elég durva volt.
Én és
az felsőoktatás
Az apukámhoz hasonlóan én sem mentem egyetemre. Jól tanultam, de utáltam, hogy nincsen pénzünk. Apu annyit mondott csak, amikor erről beszéltünk: „Egy farmered mindig lesz!” Arra célozva, hogy hajlandó eltartani az egyetem alatt is. Hát nekem nem kellett az egy farmer.
Nem akartam még évekig nélkülözni.
Állatira untam, hogy ha például egy szép új kabátot szerettem volna, akkor csak az ösztöndíjamra számíthattam a jól tanulásom miatt, vagy a nyári NDK táborban megkeresett pénzemre…
Minden, hagyományos iskolarendszerben végzett, tanulmányom ez a
alternatív közgazdasági szakközépiskola idegen nyelvű levelezői tagozata.
Továbbá egy felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi képzés, illetve egy Rigó utcai felsőfokú német nyelvvizsgára felkészülés volt.
És nem bánom.
Bőven mellé tanultam és tanulom mai napig azt, amit úgy érzek, hogy kell az üzleti sikerhez vagy ahhoz, hogy jobb ember legyek.
Hiszek a „life long learning”-ben, és abban, hogyha abbahagyod a tanulást, ott maradsz. Pont ott, ahol vagy. 🙂
Én
a cégem
A cégem neve Balloon World Hungary Léggömb és Parti áru Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A Kft. 2000-ben alakult és két Bt. összeolvadásával és jogutódlásával jött létre, merthogy ezt a játékot (vállalkozósdi) már a 90-es évek közepén elkezdtem játszani, két betéti társaság formájában.
Egy per egyes és magyar tulajdon. Elsősorban a legnagyobb amerikai léggömb és party áru gyártó cégek termékeit forgalmazzuk, kiegészítve jelmezekkel, jelmezkellékekkel, vicces ajándéktárgyakkal, és dekorációs termékekkel.
Cca 8.000 sku (cikkszám) és egy remek 25 fős csapat áll mögötte. 7 területtel és 7 csapatvezetővel.
Én és
a nyelvtudás
Angolul már sokkal jobban beszélek, mint németül. Ezt is autodidakta módon tanultam meg. Muszájból. 🙂 „A muszáj nagy úr” – mondta mindig nagyanyám. És ez így van. Évekig elvoltam a némettel, mert az amerikai anyacég angol headquarter-jében az export igazgató egy anyanyelvi német pali volt. Majd egyszer csak lecserélték egy dánra, aki csak angolul beszélt.
Ettől a pillanattól macskaszerű fürgeséggel kezdtem fejleszteni az angolomat, hogy szót értsek velük. Ez odáig fajult, hogy pár éve kifejezetten native english privat teacher-t kerestem magamnak, aki üzleti angolt tanít. Találtam is. Mindez tette lehetővé azt, hogy már a külföldi képzések és angol nyelvű könyvek olvasása se legyen akadály számomra.
Én és
a kereskedelem
Valamiféle kereskedő vér tuti folyik az ereimben.
Egyik nagyapám nagyapjának a családjának kefegyára volt Németországban, de ezt a vonalat nem ismerem.
Másik nagyapáméknak élelmiszer kereskedése volt Óbudán. Olyan sarki fűszeres-féle. Nagyapám apja – hogy mondják ezt? Üknagyapám? – nagyon menő volt. Konflissal járt kaszinóba, lóskocsival a nagybani piacra, amíg…
…amíg el nem vettek tőlük mindent az államosítás során.
Mi maradt
Néhány lyukas kétfilléres
Az orosz katonák megsajnálták anyukámat, aki néhány éves volt akkor és mondta nekik, hogy ő a lyukas kétfilléresekkel szokott játszani. Ő ebből fűz láncot magának, ezt ne vegyék el tőle…
És nem vették el.
Az akkor fiatalasszony nagyanyámnak és keresztanyámnak is sikerült megőriznie valamit. Amit akkor sok asszonynak nem sikerült. :(((
Valami farakás vagy faládák mögé bújtak el az orosz, vagy német katonák elől, már nem emlékszem pontosan… így nem esett folt a „becsületükön”.
Viszont a kakas megszólalt a padláson. Azt nem sikerült elrejteni és megtartani. A nagyapámat pedig majdnem lelőtték emiatt…
Én és
az örökségem
Miért írom ezt is le? Mert a cégvezetés nem függetleníthető a cégvezetőtől.
Aki egy személy, egy érző lény, még ha nem is meri ezt mindig kimutatni. Vagy ha mások – akár munkatársak, akár vevők – nem ilyennek gondolják.
Egy cég olyan lesz, mint amilyen a cégvezetője.
Mindenki ismeri és használja a mondást.
„A fejétől bűzlik a hal”
Van egy iszonyú jó film, többször is megnéztem. Magyar. És női rendezője van. Katona Márta. Aurora Boralis a film címe. Ha megnézed, vagy láttad, tudni fogod, miért utalok rá.
Szerintem nem érthetjük meg a jelenünket és teremthetjük jól a jövőnket, a múltunk, önmagunk és a családunk múltjának megismerése, megértése, s ha kell, elengedése nélkül. Sok fájdalom, meg-nem-értés jöhet jóval korábbról is, mint azt gondolnánk és okozhat nehézségeket. Igen a cégvezetésben is.
Igen, a munkatársaknak is.
Sok minden kihathat a cégvezetésre és annak sikerére is. A gyerekkor pszichológiai összefüggéseibe inkább bele sem megyek hahaha… De azt gondolom, érdemes rálépni az önismeret, a pszichológia és spiritualitás – akár integrált – ösvényeire…
Húú és erről jut eszembe! Van egy másik nagyszerű hölgy is. 🙂 Aki az Aurora Boralisos cuccok megértésében segíthet. Akár neked is. Nekem sokat segített egy szentendrei előadása.
Ő Dr. Orvos-Tóth Noémi. Örökölt sors pedig a könyvének a címe.
Én és
a származásom
Akiket itt még nem vesztettem el, azoknak folytatom:
Sokféle – ma már határainkon túli – vér folyik az ereimben…
A család egyik része Újvidékről, Mohol Ada környékéről jött Budapestre, még horvát nemesi címerünk is van.
A másik része pedig Erdélyből, Brassóból odatelepített német szász volt, kézművesek. Családunkat egy nagyon szomorú történet fűzi Brassóhoz, egyszer talán elmesélem.
Pici gyerekkoromat Zebegényben töltöttem, ott is kereszteltek meg, ami akkor nem volt túl nagy divat, és talán bátorság is volt apukám részéről.
Én és
Általános iskolás éveim
Általános iskolás éveimet Zuglóban a Rákos-patak mentén, középiskolai éveimet pedig a belvárosban, a Nyugati tér és Wesselényi utca között ingázva töltöttem…
Suli után pedig elég hamar leléptem otthonról egy 20 nm-es albérletbe, egy csodás környezetbe a Sas-hegyen (Külker háznak hívták), mert egy pszichátriai beteg tesóval egyszobában (imádom, szeretem, gondoskodom róla, de az tény hogy) nem volt túl szórakoztató az élet – vagy éppen túlságosan is az volt?!
Én és
az első munkahelyem
S bár pár év alatt kiderült, hogy a 9-től 5-ig irodai munka nem igazán nekem való, gyorsan választottam helyette a napi 14-16-ot hahaha – a vállalkozói létet; de az első kettő, és egyben utolsó kettő munkahelyem feltétlenül említésre méltó!
Mint ahogy egy állati jó iskolaigazgató környezetében, a munkahelyeim esetében két állati jó főnök mellé keveredtem.
Ez az az időszak volt, amikor a többi nagy külker vállalathoz hasonlóan az Interag nevű külker cég is darabjaira ‘esett szét’. Ekkor liberalizálták az importot és sok-sok kft alakult akkoriban, azokat a külföldi cégeket képviselve, amelyeket korábban a nagy szocialista külkervállalatok.
Én egy osztrák-magyar, majd egy német-magyar vegyesvállalatnál dolgoztam.
Rengeteget tanultam tőlük. Mai napig – kicsit digitalizálva – de annak a kötés (import dosszié) rendszernek a metódusát használjuk, amit a szivattyúkat és hőtágulási tartályokat importáló és forgalmazó cégnél tanított nekem Géza, és amit az ő cégénél is használtunk.
Ekkoriban jelentkeztem a TF-re is. Ma már asszem Testnevelési Egyetem. Igazából Olgát, az aerobik edzőmet kísértem el felvételizni…
Véletlen volt. Beálltam a vizsgára és engem is felvettek.
Tetszett a hely és a képzés is, tök jó fej tanárok voltak. Kedvencem volt a sportpszichológia.
Én és
az vállalkozásom
De. Ekkor jött szembe velem életem első termékforgalmazásának lehetősége. Egyenesen az USA-ból. Foszforeszkáló (világító) csillagocskák képében.
Döntenem kellett. Fitness edző leszek, vagy… vállalkozó?
Te már tudod, mi mellett döntöttem. 🙂
Az Életút interjú videó-sorozat negyedik, Karrier c. része pont az életem ezen további szakaszáról szól és itt találod: