Leginkább a Best Buy vezérigazgatójaként ismert. Az ott töltött idő alatt csapatával újjáépítette a céget, amely az ország egyik legkedveltebb munkaadója lett, létrehozott egy fenntartható vezetést, innovátorrá tette a vállalatot, növelte a vevői elégedettséget, és a cég részvényeinek árfolyamát is. Legnagyobb eredménye talán mégis az, hogy önmagát pótolhatóvá tette, és a vezetők új generációjának adta át a stafétát.
Szerepelt a Harvard Business Review „A világ legjobban teljesítő vezérigazgatói” listáján, a Barron’s magazin beválasztotta a 30 legjobb vezérigazgató közé a világon, a Glassdooron pedig az alkalmazottak szavazatai alapján a 10 legjobb amerikai vezérigazgató közé került.
Célja, hogy pozitív változást hozzon az őt körülvevő emberek életébe, és a rendelkezésére álló platformon keresztül a világba is. Ma, amellett, hogy a Johnson & Johnson és a Ralph Lauren igazgatótanácsának tagja, előadó a Harvard Business Schoolon, és vezetőket támogat abban, hogy a maximumot hozzák ki magukból, és a cél tudatában, emberséggel vezessenek. Aktívan tesz a sokszínűségért és a befogadásért is.