Olvasva fejlödni
Könyvek
Hiszek a folyamatos fejlődésben. Az évek során hivatásommá vált, megosztani és elhozni a tudást a magyar vállalkozók számára.
Hiszem, hogy a könyvek segítenek továbbfejleszteni gondolkodásmódunkat, tágítani látásmódunkat.
Megérkezett:
A Columbia Business School oktatója, dr. Hitendra Wadhwa nagy népszerűségnek örvendő „Személyes vezetés és siker„ kurzusa alapján osztja meg velünk a legfontosabb elveket arról, hogyan érjünk el sikert úgy, hogy az igazi énünk minden tettünkön átragyogjon.
Már megjelent könyvek:
Hogyan szabadítsuk fel az „emberi varázslatot”, és érjünk el valószínűtlen eredményeket?
Hubert Joly, a Best Buy volt vezérigazgatója könyvében megmutatja, hogy az embereket és a célt a középpontba állítva milyen elképesztő eredményeket ért el.
Hogyan legyél REZILIENS vállalkozóként és vezetőként, amikor az élet nehézségek elé állít?
Azoknak a vezetőknek és vállalkozóknak, akik nem akarják a vakszerencsére bízni, hogy kijönnek-e a viharból.
Vezetői Stratégia az Életed, a Vállalatod és a Világunk Átalakítására
A vezetői gondolkodásmódjáról világszinten elismert Traci Fenton könyvét hamarosan a kezedbe foghatod…
A világ megváltozott.
A könyvből kiderül hogyan navigálj ebben az új abnormális helyzetben kevesebb kiégéssel, nagyobb elkötelezettséggel és magasabb nyereséggel.
Végre egy olvasmányos, életszagú könyv, amely sok gyakorlati példával megmutatja a hazai vállalkozóknak, hogyan lehet kitartó hittel, folyamatos építkezéssel nagyszerűt és üzletileg is sikereset alkotni.
Az Üzleti Növekedés Mesterműve.
Fedezd fel a Vállalkozásod Igazi Potenciálját azonnal alkalmazható gyakorlati eszköztárral. A Scaling Up az üzleti növekedés titkait tárja eléd, gyakorlati tanácsokkal és bevált stratégiákkal.
Szeretek játszani a szavakkal. Szeretem a nyelvünket. Az anyanyelvünket. Ezt a gyönyörűen csodálatos és mágikus nyelvet. A MAG-yar nyelvet…
Ezért nem is volt kérdés számomra, amikor a felkérés megérkezett, hogy igent mondjak a könyv 20. jubileumi kiadására.
A könyv különlegessége, hogy egy ambíciózus 17 éves pécsi diák „meséltetett” meg 8 hazai vállalkozót és faggatta ki őket működésükről. Hogyan építik a cégeinket, hogyan gondolkodnak, hogyan veszik az akadályokat, miből merítünk erőt?
Szeretnék egy olyan könyvcsomagot ajánlani Számodra, amelynek segítségével sokszorosára növelheted a hatékonyságot és az áramlást a cégedben.